Futás…

2009. március 15., vasárnap | szerepjáték

Hazatértünk. Pontosabban becsapódtunk, az otthonunkat jelentő bolyvárosba, két másik mentőkabinnal egyetemben. De a Hűség sem maradt távol túl sokáig: hatalmas kiterjedésével pillanatok alatt letarolta a bolyváros legalább egy tizedét, az ünneplő tömegekkel együtt.

Egy sebtiben felállított korházban ébredtünk. Egy hatalmas terem, tele sebesültekkel, de inkább halottakkal. Valószínűleg a csatahajó becsapódásának áldozatai. Az orvosok vérben és hullákban gázolva próbálták ellátni azokat, akikkel még érdemes volt foglalkozni.

Warhammer 40k - Doktor

Warhammer 40k - Doktor

Mi egész jól megúsztuk a dolgot. És azt a kevés sérülést is, amit elszenvedtünk az ide út során, láthatólag ellátták. Még ki is aludhattuk magunkat. Ám a fegyvereink és a páncélunk eltűnt, ami még nem is ért akkora sokkhatásként minket, hisz majd vételezünk újakat. Ám a harácsunk is eltűnt! Minden, amit fáradságos munkával összeszedtünk és magunkkal cipeltünk a hajóról… Mi, gárdisták, rögtön mély letargiába zuhantunk…

De lassan, csak összeszedtük magunkat, és jobban körülnéztünk, takaróinkba burkolózva. Hamar elvegyültünk a kint ácsorgó-dohányzó sebesültek és rendfenntartók között. Már éppen meg akartuk érdeklődni, hogy akkor mi is a nagy helyzet, mikor egy kisebb csapat, jól felfegyverzett rendfenntartó osztag érkezett. Élükön egy magas rangú személlyel, aki egyenest beviharzott a rögtönzött korházba. Szerencsére én kicsit távolabb maradtam a többiektől, a kórház omladozó falainál, így be tudtam hallgatózni/leskelődni a réseken. Ugyan nem sokat vettem ki a szavakból – csak hogy utánunk érdeklődnek és valami bíborlistát emlegetnek – , ám amit láttam, az még sok is volt. A parancsnok beszélt az orvosokkal, azok odahívták egyiküket, mire a parancsnok azonnal agyonlőtte… Majd az emberei begyújtották a lángszórókat… Én megragadtam gárdista társamat és elkezdtem taszigálni, majd futva ráncigálni magam után. Mögöttünk pedig hamarosan elkezdődött a sikoltozás…

Futottunk egy darabig. Orgyilkosunk szakmájához híven elég szemfüles volt és észrevette gyors távozásunk, szerencséjére követett is minket. Kellő távolságban bevettük magunkat a romok közé és elmeséltem társaimnak, hogy mi is történt. Gyorsan levontuk a következtetést, hogy feletteseink azt hiszik, hogy azért tudtunk meglógni a hajóról, mert összehaverkodtunk a támadókkal, akiket is a Káosz szolgáinak hisznek, így felróttak a Bíbor listára, ahova azok kerülnek, akik szövetkeztek a Káosszal… Hát a karrierünknek annyi. Fel se tudtuk igazán fogni a dolgot, így tettük, amit kell. Fegyvereket eszkábáltunk és elbarikádoztuk magunkat az éjszakára, reménykedve, hogy megemésztjük a problémákat és találunk valami kiutat a helyzetből.

Az éjszaka során végig járőröző légi egységek és a hajó legénységét felfaló szörnyetegek hangjait hallottuk. Nem volt valami bíztató, hogy ezek túlélték a becsapódást… Egy álomképünk-látomásunk is volt, egy a hajónkon “vendégeskedő” inkvizítor nő személyében. Nem tudom, hogy a többiek hogy voltak vele, de én különösebb figyelmet nem szenteltem a dolognak, csak levontam a következtetést, hogy nagy már a nőhiány… Bár az mindenképpen figyelemreméltó, hogy mindhárman ugyanazon nőszeméllyel álmodtunk… Úgy tűnik nagyon egyezik az ízlésünk…

Hosszú távú megoldást nagyon nem találtunk, de elhatároztuk, hogy jó gárdistákhoz és orgyilkoshoz híven szerzünk fegyvert, páncélt és amit még csak tudunk… Mégpedig a lezuhant hajó roncsai közül. El is indultunk reggel, mikor lassan a nap felkeltével elhalkultak a vadállatok hangjai. Ugyan a járőröző légi egységek elől így is el kellett rejtőznünk időről-időre, de végül is egész szép tempóban haladtunk. Dél körül már közeledtünk is a célterülethez, ahol szétváltunk, hogy minél hatékonyabban tudjunk harácsolni… Igazán használható dolgokra eleinte nem akadtunk, ám egyszer csak rábukkantam az egyik mentőkapszulára, amit láthatólag kívülről nyitottak ki erőszakkal! Bent nem láttam senkit, hangokat sem hallottam, így szóltam a többieknek és már vetettem is be magam a gyomrába, fosztogatni… No igen, a reflexek…

A mentőkapszulában tényleg nem volt már senki, ám láthatólag legalább egy személy érkezett vele, aki meg is sérült landoláskor (találtunk egy kevéske vért). Első ránézésre más sem volt a kapszulában, ám szerencsére velünk volt ez az űrszülött orgyilkos gyerek is, aki most kivételesen nem a bajt hozta a nyakunkra, hanem megmutatta, hol szoktak lenni egy ilyen mentőkapszulában a rejtett szekrények, telis-tele fegyverekkel, lőszerrel, élelemmel… Fel is pakoltunk rendesen, bár kis szépséghibája azért volt a dolognak: Ugyan fejenként két lézerkarabély jutott, de egyiken sem volt bajonett…

Karakterem, még egyenruhában...

Karakterem, még egyenruhában...

A nagy pakolás közben egyikünk talált egy vállvértet is, mégpedig egy inkvizítor jellel. Rögtön beugrott mindhármunknak a közös álmunk és a hajónkon látott nő. Biztosan Ő landolt ezzel a kabinnal. Megnyugodtunk hát, hogy Ő is megúszta és kimásztunk. Ám hamarosan landoló leszállóegységekre lettünk figyelmesek, mégpedig a mi csapatainkéra: a 101-esekére! Valószínű a helyiek nem bírtak a zuhanást túlélt vadállatokkal és a 101-esek jöttek besegíteni… A szokásos alakzatban rontottak ki a földet ért csapatok és biztosították a terepet a többieknek. Legszívesebben indultam volna, hogy csatlakozzak… De nem lehetett… Ám közben kiszúrtunk pár szedett-vedett fosztogatót is! Sajnos mire megvitattuk, hogy miképpen kellene semlegesíteni őket, meglógtak. Követtük hát nyomaikat egy romos épületig, ahova hamarosan többen is érkeztek és eltűntek a gyomrába. Mi is benéztünk hát. Kiderült, hogy senki sem őrzi, csupán egy jó mély lépcsőházat rejt, ami lefelé vezet. Itt is jó időt elpazaroltunk a vitatkozással, hogy miképpen is kellene a fosztogatókra törni, és kivégezni őket. De végül meggyőztek a többiek, hogy mocskos fosztogatókra nem kellene az életünk áldozni, még ha jórészüket magunkkal is tudnánk rántani… Így a leereszkedés után nem az általuk használt járaton, hanem egy másikon keresztül közeledtünk, mint hamarosan kiderült: a bolyváros egyik eléggé alsó lakószintjére. A becsapódás keltette rengések miatt elég romos volt a hely, de lakott. A hatalmas föld alatti terület tele volt romos épületekkel, utcákkal és emberekkel. Legalábbis talán még azok voltak. A dolgukra igyekvők közt prostik kínálták testüket, nincstelenek kéregettek és a söpredék fosztogatott. Nekünk, gárdistáknak kicsit szokatlan volt a terep, mivel mindketten birodalmi városból származtunk, de az űrszülött sem lehetett másképp, hisz mind tudjuk, hol született ez a szerencsétlen… Rövid tanácskozás után arra jutottunk, hogy nem lenne szerencsés visszafordulni, mert a 101-sek ellen nincs esélyünk, így a modernebb/jobb fegyvereinket elrejtettük és elvegyültünk az aljanép között. Hamarosan elfoglaltunk egy szobát az egyik épületben szállás gyanánt, majd kiderítettük, hogy nagyjából hogy is mennek itt a dolgok, és kik a fejesek: a patkányok! Ők valami banda, akik erővel tartják pozíciójukat a többi banda ellen és ebben a szektorban teljhatalmú urak. Nem is kellett nekünk több! Míg orvgyilkosunk épp könnyített magán, mi, gárdisták gyors döntésre jutottunk: elkapunk egyet és kivallatjuk. Kapóra is jött egy fiatalabb tag, aki épp a lépcsőházunkba jött be. Elkaptuk, és a szobánkba egy székhez kötöztük. Orvgyilkosunk meglepetten vonta le a következtetést, hogy bizony túl sokáig volt távol… Mi meg kész tények elé állítottuk, miszerint ő lesz a tolmács, mert mi ilyen aljadék nyelven nem beszélünk – legalábbis önszántunkból biztos nem – , mint ez a suttyó.

A lényeg-a-lényeg: Úgy a frászt hoztuk szerencsétlen gyerekre, aki kezdetben kemény legénynek hitte magát, hogy a végére maga alá is vizelt, és az életéért és nemi szerve épségéért rimánkodott… No meg hogy ne hagyjuk magára orvgyilkos társunkkal… Illetve megtudtuk tőle, hogy valakit elkaptak, aki a lezuhant hajónkról szárazott és bizony nemsokára mint rabszolga, árverésre is bocsátják! Bárki is legyen az, arra jutottunk, hogy nem végezheti a söpredék kezei közt! Végre egy jó ok a dicső halálra! Pillanatok alatt döntésre jutottunk: meg kell mentenünk az illetőt!

Előzmények:
Megtettük, amit tudtunk és mentettük az irhánk
Végre újra játék – WH40K (karakteralkotás)

Címkék: , ,

Szerzô: Edorn

3 hozzászólás

Dexter
2009. július 19. vasárnap

Ugye nem akarod azt mondani, hogy azóta nem volt játék… :( . Szívesen olvasok játékbeszámolókat.

Edorn
2009. július 19. vasárnap

Volt… Be is fejeztük, csak valamiért úgy alakult, hogy nem írtam le… De igyekszem lezárni.

Illetve azóta lejátszottunk egy Mos Esley-i StarWars-t és most játszunk egy Warhammer Fantasy-t…

De így, ha van rá igény, igyekszem leírogatni azokat, amikbe ezekután kezdünk bele…

Dexter
2009. július 19. vasárnap

Minden érdekel… főleg, hogy a WHFRP a Dark Heresy és a Star Wars (Saga Edition) is nagy kedvenc, bár kipróbálni sajna még csak a DH-t volt alkalmam.

Leave a comment