vampire the masquerade
Szabbat: Reformkor – Hatodik játék
1997 Március
Milánó, A Sforza kastély
Giangaleazzo érsek két testőrével kilépett a Sforza kastély hátsó teraszának
erkélyéhez. Kezében a Milánói törvénykönyv eredetei példányát tartotta, ahogy
bíborvörös köpönyege meglebbent a jéghideg szélben. Tekintete végigpásztázott az
alatta tivornyázó szabbat falkákon. Egy részüket már régről ismerte, de voltak itt
újak is, talán nomádok. A lelkében ismét fellángolt a régóta elrejtettnek hitt érzés
és a Fenevad egy pillanatra láncainak feszült, ahogy megérezte a vérköteléken
keresztül a testőreiből áradó rettenetet. Az erkély árnyékaiból egy nyugodt hang
szólalt meg, egy pillanat alatt elnyomva a fellobbanó pusztító érzelmeket és helyet
biztosítva a logikus, érzelemmentes gondolkodásnak. A nosferatu arkón teljesítette
ígéretét, futott át az érsek agyán, majd gyorsan végigpásztázta a tömeget.
Könyörtelen szörnyetegek, pszichopaták, mazochisták és perverz állatok. Az undor
hullámokban terjedt végig rajta ahogy jéghideg kezét a hideg márványpárkányra
helyezte. A falkák egyszerre hallgattak el és fordultak az erkély felé.
Az elhangzó szavak, a tűz ropogása, a vér szaga és a Milánó törvénykönyv maradványát
messzire fújta a szél a háta mögött, ahogy a gyorsan porladó lemészárolt testeket
nézte. Az összecsapásban rengeteg vért vesztett, ahogy az a maroknyi túlélő is, akik
most előtte térdeltek és egyként tették le esküjüket Milánó új hercege, a Kamarilla
méltósága előtt. A csapatnyi ghoul a fertályórával korábban még szörnyetegekkel teli
udvaron most benzines kannákkal locsolta a szitává lőtt, megkarózott vagy egyéb
módon csonkolt sebesülteket és testeket.
A kastély toronyórája hajnali kettőt ütött, mikor az első lángnyelvek fellobbantak
és a milánói szabbat utolsó tagjait emészteni kezdte a mesterségesen gerjesztett
tűz. A hamu és a korom örökre beleégett a Sforza kastély fogadóterének márványába,
így megpecsételve egy új rend létrejöttét. Milánó új hercege hangosan felnevetett…
1997 Április
Svájc, Hinterkapelentől délre egy elhagyatott gabona feldolgozóban
A hatalmas magtárat sötét árnyékok borították, mikor a vámpír belépett. Tizenhárom
káinita jelenlétét érezte és ugyanennyit jeleztek neki kémei is, valamint a környező
területeken kóborló tucatnyi másik vámpírt is jelezték, ezek közül azonban csak
hármat sikerült felismernie. A sötétített üvegű BMW a parkolóba állt, miközben
áthaladt a félig leszakított ajtószárny mellett. Körben a hordókban magas lánggal
égett a tűz. Tudta, hogy ami most következik az véres, fájdalmas és ha nem vigyázz
halálos lesz. A hatalmas raktárépület közepén ugyanis ott sorakozott Európa Szabbat
vezetősége, a Régens, priscusai és talpnyalói.
Elkezdődött…
A férfi a páncélozott csapatszállító mögött figyelte a lángoló raktárépületet és
elégedetten fordította arcát az ég felé. „A Szabbat régense halott!” A vezetők közül
csupán hárman élték túl. Jobb munkát végzett mint gondolták. A tűzoltók már úton
voltak Bernből, de még legalább egy óra míg ideérnek. A tűz addig is eltünteti a
nyomokat. A tűz és a csapatok. A megbízója egy hatalmas és befolyásos káinita volt,
ahogy emlékeiben élt, a Hadúr. Tekintete összeszűkült, mikor nem sikerült felidéznie
arcát. Tovább próbálkozott a találkozóval, de nem emlékezett másra csak a zöld
szemekre. A zöld szemekre melyek minden szavát bódító ambróziaként itta be tudata.
Hipnotizálták. Ráébredt és tudta, hogy az akarat mely megváltoztatta elméjét akarja,
hogy tudja. Az öröm mellett a gyengeség érzése söpört végig rajta. Vérkönnyei a
pernyeként lerakodó hamuval keveredett a kocsi mellett.
A távolban farkasok vonyítása visszhangzik. Gyászének ez, mely a testvéri köteléken
át minden testvérhez szól. Az ének tovaszáll és a dombon túl egy újabb csatlakozik
hozzá, mely szintén beleadja fájdalmát. A veszteséghez reménytelenség, gyávaság és
ezernyi negatív érzés adódik, ahogy egyre messzebbre és messzebbre száll.
Milánó határában egy elhagyatott gyártelepen.
A város már lassan egy hónapja a Kamarilla birtoka, mikor Giangaleazzo érsek
szembefordult családjával és elpusztítva őket a Kamarillát választotta. Most
Visconti hercegként pózol menedékének mélyén és retteg, mert tudja, hogy mi nem
felejtünk. A hatalmas alak lassan fordul a körülötte őrjöngő, vérmámortól gőzös
falkák és papjaik felé. Micsoda csürhe – gondolja, ahogy ismét végighordozza rajtuk
szemét, majd a mellette álló férfihoz fordul. A fiatalos külső és a megnyerő,
ártatlan arc valójában az egyik legveszélyesebb bérgyilkost rejti. „A Kéz küldötte.
Egy szárnyas szolga vagy mi.” Az egyezség áll és a falkák papjai már közelednek is a
véres csontokból faragott üsttel. Csupán ennyi maradt meg az egy hónappal ezelőtti
mészárlásból. Hát most majd megismered a Szabbat igazi erejét Visconti Herceg. A
férfi – arcán vicsorral – a falkapapok elé lép, akik azonnal letérdelnek a hatalmas,
csontpáncéllal borított alak előtt. A Hadjárat nemsokára kezdetét veszi…
Halál. Vér. Halál. Halál. Vér. Csonttörés. Halál. Vér. Tűz. Vér. Vér. Robbanás.
Halál.
Káin hatalmának köszönhetően a férfi magasról, hatalmas Zulo alakjából, szemléli az
alatta őrjöngő testvéreket. A fájdalom, az árulás és az elveszettség érzése pontosan
a rítus közepén söpört végig rajtuk. A régens halott. A priscusok halottak. Nincs
aki gátat szabjon. Az első kettőnek a nyakát törte. A harmadikat a csonttüskéi
nyársalták fel. A negyediket megragadta, de a fenevad ekkor már túl erős volt és
inkább úgy döntött kihasználja. Harci alakjában esélyük sem volt ellene, hiszen a
Kárpátokban csupán mentora volt az egyetlen aki képes volt megállítani. A mészárlás
közepén körbefordulva furcsán érezte magát. A Fenevad szűkölt és nyüszített, mint
egy kiskutya. Valami nem stimmel. A gondolat azonban túlságosan lassan érkezett és a
robbanás ereje hátralökte, miközben a testére folyó gyúlékony anyag azonnal halott
húsába mart. A lángok két lábon járó tűzoszloppá változtatták, mikor felugattak a
katonai gépkarabélyok. A Fenevad menekülni próbált, de az előző éjszaka végigjárt
tűztáncból erőt merítve legyűrte és egy hatalmas ugrással a katonák között termett.
Mindet magammal viszem.
Fájdalom. Félelem. Halál.
A polgárháború kitört…
2003. augusztusában öt évvel a merénylet és a polgárháború kezdete után – azonban a
priscusok megelégelték, hogy szinte már éjszakáról éjszakára bizonytalanná vált
létezésük és egy titkos gyűlésen a Szabbat megmaradt alapító, vezetői és fanatikusai
közös felkiáltással új régenset választottak! Marcell régens, aki a Szörnyetegek
klánjának hírhedt hadúra volt a keleti határokon megújult erővel vetette bele magát
a polgárháború elfojtásába. A Szabbat sorai között megjelentek a hírvivők, akik az
érsekségeket járva vitték a hírt.
Gyere el Te is és vegyél részt egy új Szabbat megalapításában!
SZABBAT: REFORMKOR
Hatodik játékalkalom
XLII. Vámpír: Szerepjáték élőben találkozó
Időpont: 2010. június 19., szombat
Honlap: vampires.redsign.hu
Ezeregy Éjszaka Meséi – Negyedik Mese
“Ezt egy nemléten át kell játszani”
Ideje: 2010. február 20.
Helye: Debrecen, BarBár Klub, 4032 Debrecen, Martonfalvi u. 2.
10:00-10:30 Regisztráció
10:30-11:00 Köszöntő, csapatok kiosztása
11:00 – 18:00 Versenymodul
18:00 – 19:30 Eredmények összesítése
19:30 – 20:00 Eredményhirdetés
(a mesélői gyűlés maximális időtartama ez – reményeink szerint kevesebb idő is elég lesz.)
A versenyre 3-4 fős kotériákat (!!!) várunk.
A modul helyszíne London, az időpont pedig 2004 februárja.
Hangulatkeltő novella: Olvasáshoz katt ide
Karakteralkotás: Letöltéshez katt ide
Jelentkezési határidő: 2010. február 14. (vasárnap) – ez a karakterek előtörténetének bónuszokérti leadási határideje is egyben.
—
Befizetendő összeg: 1000 HUF
A Kalandmesterek ingyen, a klubtagok 50%-os kedvezménnyel vehetnek részt a versenyen.
Befizetés módja:
Személyesen a lent nevezett két személy bármelyikének vagy banki átutalással. Tulajdonos: Fekete Márton. Bankszámlaszám: 10300002-10333844-49010017 (MKB)
—
Elérhetőségek
Marcus (Nagy Péter) (20) 803-95-60
Lord Rufus (Fekete Márton) (30) 210-41-25

—
“…A másik eltérés, hogy tizenöt szabadon elkölthető pont helyett, CSAK TÍZBŐL gazdálkodhatnak a karakterek. További pontokat a 2010. FEBRUÁR 14. ÉJFÉLIG LEADOTT ELŐTÖRTÉNETEK ALAPJÁN MINDENKI EGYÉNILEG FOGJA MEGKAPNI, MELYRŐL E-MAILBEN ÉRTESÍTJÜK. KÉSEDELMET NEM FOGADUNK EL, A MEGJELÖLT IDŐPONT UTÁN ÉRKEZŐ ELŐTÖRTÉNETEK PONTOT MÁR NEM FOGNAK ÉRNI. …”
(idézet a karakteralkotásból – a jó tanács megszívlelendő.)
Fordítókat keresünk!
A Sanctum.hu, Magyarország legnagyobb WoD és nWoD weboldala lelkes fordítókat keres!
Időhiány okán felszaporodtak azok a legális(!!!) anyagaink, amelyek a White Wolf kiadó Vampire, Mage, Werewolf, Promethean és Changeling játékaihoz kapcsolódnak.
Elsősorban:
- kalandmodulok
- cikkek
- interjúk a készítőkkel
- varázslatok, varázstárgyak, fétisek, and more! :D
Keresünk ezért 2-3 fő, angolul tudó, hosszú távra is tervezhető emberkét, aki érdeklődik ezen szerepjátékok iránt, és szívesen tenne a közösségért, a játékok legális magyarításáért, és persze a Sanctum életben maradásáért :)
Fizetést nem tudunk kínálni, viszont a félévente rendezendő találkozókra és táborokra mindenképpen vendégeink a delikvensek. :)
Jelentkezni levélben a
címen lehet.
XXXIX. Vámpír: Élő szerepjáték találkozó
Kezdés: 2010. január 30., 12:00
Befejezés: 2010. január 31., 8:00
Helyszín: Szentgáli Művelődési ház
Honlap: http://vampires.redsign.hu
A megyét a polgárháború többszörösen is megviselte, az átvonuló falkák és a belviszályok miatt a szabbatisták száma a régióban drasztikusan lecsökkent. Milos érsek és gyermeke Fortenzia kemény kézzel kezelt minden kirívó helyzetet és tartatta be a Milánói ediktum minden pontját. 2003. augusztus elején azonban a Kamarilla csapást mért a régióra, ahol a legtöbb szabbat érsekség vagy falka elbukott. A régióban megerősödött a törvénykezés és a rendőri, katonai erő megháromszorozódott, miközben az éjszakában folyamatos fejlesztések indultak meg. A Szabbat megmaradt erői a háttérbe húzódtak.
Gázrobbanás Szentgálon
Eddig 33 áldozata és 124 sebesültje van annak a lakóház robbanássorozatnak, amely vasárnap hajnalban történt a Veszprém megyei Szentgálon – adta tudomásunkra az információkat kora reggel Tóth Gábor, a város polgármestere. Ezt megelőzően tucatnyi áldozatról és 60 sebesültről beszéltek az áldozatok kapcsán. Tóth Gábor korábban azt mondta: a nagy erejű robbanás következtében harminckét lakóépület súlyosan megrongálódott, további tizenhárom ház pedig a földdel vált egyenlővé.
Kóbor kutyák vagy harci ebek?
Lakossági bejelentések szerint a város különböző pontjain farkas szerű kóbor kutyákat láttak. Aki esetleg tud arról, hogy lakókörnyezetéből nagyobb testű kutyák tűntek el, illetve környezetükben ilyen kutyákat tenyésztenek jelezzék a hatóságok felé. Amennyiben pedig szabadon kószáló kutyát észlelnek, telefonáljanak a veszprémi állatbefogóknak. Eddig még nem sikerült ilyen állatot befogni, így a veszprémi Állategészségügyi Intézet nem tud állást foglalni abban, hogy a kutyák veszettek-e.
Új társaságok
Új társaságok váltak elérhetővé a honlapon: Birodalom, Boldog udvar, Boldogtalan udvar, Káosz Hordák, Skavenek.

Társaságok
Hogy miért is jó egy társasághoz tartozni?
- Ha nem választottál még társaságot, hónap végén nem kapsz shiltet! Ha elfogyott a shilted, nem tölthetsz le, csak ingyenes anyagokat a honlapról.
- Jelezheted, hogy mely szerepjáték a legfontosabb számodra és azon is belül az adott szerepjáték mely része/frakciója/stílusa
- Minden társaság rendelkezik egy “kedvezményezett” kategóriával. A kedvezményezett kategóriában található letöltéseket fél áron töltheted le. (pl.: ha a Sabbat nevezetű társaságot választod, akkor minden a Vampire: the Masquerade szerepjátékhoz tartozó letöltést fél áron kapod!)
Hogyan tudsz magadnak társaságot választani?
A honlap bal oldalán található oszlopban kattints az avatárodra. Majd a megjelenő adatlapodon található avatár alatt az “adatlap szerkesztése” ikonra.
Ha bárkinek van ötlete újabb társaságokra, akkor csak bátran: jelezze! Viszont fontos, hogy a társaságnak az adott szerepjáték egy egész nagy szeletét magába kell foglalnia!
Amikhez nagyon jól jönne társaság-ötlet: Call of Cthulhu, Cyberpunk 2020, Shadowrun
Keresés
Kategóriák
art ego hardware mozgókép programozás rendszerüzenet seo software szerepjáték találkozó-verseny
Címkék
Legutóbbi hozzászólások
- Örömmel olvastam ezt a hírt. Remélem minél többen ...
- Sziasztok!Játékzárás és információk a játékról:htt...
- Interjú a vémpírral nem kerül be a listába?Szerint...
- Ktulhu hív! (Időpont egyeztetés)Megkezdődnek az eg...
- A kötelező 10 fős létszám már meg van, indul a sze...

