warhammer 40.000
Végre újra játék – WH40K
Azért nem rohanunk a nagy kihagyás után! Lazán kezdünk… Semmi komoly szerepjáték igény, vagy mélyenszántó gondolatok, stb… Legalábbis nagyon remélem… Inkább amolyan pár alkalmas baszós-gyakós-partraszállós hangulat…
Ma megvolt a gyorstalpaló világismertető azoknak, akik közülünk még nem olvasták volna a lefordított anyagokat és a megjelent cikkeket/leírásokat. Aztán már jött is a gyors, mindent bele karakteralkotás, amolyan “na dobáljuk össze a karaktereket” stílusban…
Ha már itt tartunk, akkor nézzük kik is vesznek majd részt a dologban. Mesélő: Lord
A Csapat:
docker: Gárdista (Birodalmi polgár egy háborúk sújtotta bolygóról) – Hátborzongató terveket sző az úszás képzettségével kapcsolatban… Szerintem még a mesélő sem sejti, hogy mit, de nagyon elszánt… Automata shotgun, bajonettes lézerpuska és komoly hullarablási szándék, mivel karakteralkotás közben csak úgy csorgott a nyálunk a jobbnál jobb cuccokra, de persze az induló pénzösszeg eléggé soványka…
Quicky: Orgyilkos (Űrszülött, aki egy hadihajón nevelkedett) – Kicsit érdekes lett, mivel felvette azt az előnyt(?), hogy nem igazán feltűnő, nem jegyzik meg az emberek… Ennek ellenére ugye űrszülött, és mivel kidobtuk a megjelenést: hófehér bőrű, narancssárga hajú, reszelt fogazatú figura… Bár belegondolva, ugye persze ebben a világban ez lehet nem is olyan nagyon feltűnő… Egyébként elég szép indulótőkével indul és hát mivel nem szeretjük az űrszülötteket (mindig csak a bajt hozzák a nyakunkra) gárdista bajtársammal már tervezzük is, hogy egy tűzharcban valamelyikünk véletlenül hátba lövi, aztán jöhet a hullarablás…
Edorn: Gárdista (Birodalmi polgár, aki egy halálbolygón fogant) – nagydarab, mogorva figura, aki szemmel láthatólag csak az erőszakban hisz. Komoly karriertervek: Sokkgárdista. Lézerpuska, fejszeként használt gyalogsági ásó, harci fejsze, repesz és hallucinogén gránát (persze senkinek sincs gázmaszkja… *gonosz-őrült-vigyor* )
Talán még lesz 1-2 játékos, akik nem tudtak megjelenni most szombaton… Majd kiderül…

Dark Heresy - Orgyilkos
Egyébként egy nemesi ház szolgálatában állunk és jelenleg a ház legnagyobb hajójára vagyunk beosztva. Hogy ezek után mi lesz, még nem tudni… A héten igyekszünk minél több információt magunkba szívni a világról és egy kevés kis élettel megturbózni a sebtében megkreált karaktervázakat. Aztán szombaton jöhet is az első játékülés.
Hosszú-fárasztó munkahét utáni pihentető, komolytalan és szigorúan véres játékokra számítok. A partraszállás és a belezés-a-gyalogságiásóval jelenetet már megigényeltük.
Ajánlott honlapok:
Magyar Dark Heresy rajongói oldal
Dark Heresy – Warhammer 40,000 Roleplay ismertető és játékteszt
A kiadó oldala
Ordo Malleus
Ajánlott filmek:
- Halálhajó
- Outlander
- Mutant Chronicles
Kiegészítés a Warhammer 40.000 versenyhez
Kis kiegészítés a versenyhez:
Hirdetmény következik!
A versenyre szükség volna 1-2 MESÉLŐ, azaz KM jelentkezésére, akik megkapnának egy modult mihamarabb! Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a versenyre két modullal rendelkezünk. Ha esetleg mégsem lenne szükség a mesélésre, akkor visszatérhetnek a csapatukhoz, és a másik modult meséli nekik mesélőjük! Aki tehát a jelentkezettek közül kedvet érez hozzá, jelezzen gyorsan és cselekedetével még hívebben szolgálhatja az Istencsászárt!!! Tudjátok, a szervezők sem 100%ig tudják, ki jön el végül, de fel szeretnének készülni minden eshetőségre, főleg a legjobbra, hogy ennyi kalandozó ott lesz! For the Emperor!
Creep
Részletek: Távoli Világok Arcai 2009 – Találkozó és Vásár
Magyar Dark Heresy-vel foglalkozó oldal: Dark Heresy rajongói oldal
A sas jele alatt – Warhammer 40 000: Dark Heresy
Avagy Dark Heresy szerepjáték verseny a “Távoli Világok Arcai 2009 – Találkozó és Vásár” alatt.

A helyszín Debrecen, 2009. január 31., a rendezvényre a belépés ingyenes, a játékért pedig mindössze 500 Forint jelképes belépőt kell fizetni.
A szervezők nem csak a(z ezen világban) tapasztalt játékosokat várják, hiszen egyik elsődleges céljuk pont a jelenleg még csak érdeklődőkkel jobban megismertetni és megszerettetni ezt a valóságot!
A rendezvényt a Mentálcsavar Egyesület szervezi, nem csak a Warhammer 40 000 világára alapozva! Lesz itt többek közt Vampire: The Masquerade verseny is! (Pontos program időpontokkal és részletekkel az alábbi linken érhetőek el)
Részletek: Távoli Világok Arcai 2009 – Találkozó és Vásár
Magyar Dark Heresy-vel foglalkozó oldal: Dark Heresy rajongói oldal
Keresés
Kategóriák
art ego hardware mozgókép programozás rendszerüzenet seo software szerepjáték találkozó-verseny

