php

Levelezés a Gmail-en keresztül

szombat, január 24th, 2009 | programozás, software | 2 hozzászólás

Végül csak sikerült megoldani a DarkRPG levelezését. Ugyebár az új honlaphoz azért nem készült privát üzenetküldési szolgáltatás, (és még pár dolog) mert a tárhelyen nem működik a levelezés. Eleinte próbáltuk kivárni, hogy csak megjavítják. Hát ez nem történt meg. Aztán pedig belekezdtünk egy saját program írásába, ami megkerüli a dolgot, de időhiány miatt nem igazán halad a dolog. Kezdett nagyon kínos lenni az ügy…

De mivel egyre több levél érkezik, hogy jó volna már pontot tenni az ügy végére, ma reggel nekiláttam egy külső (mások által írt) program felhasználásával megoldani a problémát. Ez pediglen Brent R. Matzelle PHPMailer-e. Már bevált más honlapjaimnál, de persze ennek ellenére csak nem ment oly egyszerűen a beüzemelése, mivel mi a Gmail smtp szolgáltatását szerettük volna igénybe venni leveleink elküldéséhez. Arra pedig ezen kód jelenlegi verziója nem alkalmas. Így kezdhettem átnézni magát a kódot, meg pár fórumot, hátha valakinek sikerült már átalakítania.

Végül kiderült, hogy egészen egyszerű a megoldás. A class.phpmailer.php forráskódjában úgy az 537. sornál található egy ilyen kód:
› Continue reading

Tags: ,

Újra látszódnak a legújabb bejegyzések

szerda, január 7th, 2009 | programozás | Nincs hozzászólás

Újra látszódnak a DarkRPG bal alsó részén a legújabb [DarkRPG]Blog bejegyzések! Egy ideig apróbb technikai malőr miatt nem listázott oda semmiféle információt a honlap, de végül csak sikerült megoldani a dolgot…

Akit esetleg érdekel, itt található a php kód:
› Continue reading

Tags: ,