world of darkness

LARP – Játékosokat keresünk!

csütörtök, július 21st, 2011 | szerepjáték, találkozó-verseny | 1 hozzászólás

Sziasztok!

Jelenleg 15-20 fős élő szerepjátékos csapatunk keres további csapattagokat játékához. A történet a régi Sötétség Világában játszódik és a Szabbat oldalán álló karakterekkel folyik a játék.

A játékok helyszíne: Budapest – előre leszervezett a nézőközönség elől elzárt helyszínek
A játék gyakorisága: egy-két havi egy játék
Részvételi díj: A bérelt hely díja elosztva a játékosokra (kb. 1000-1500 HUF szokott lenni)
Jelenlegi krónika: 2002 óta ez a harmadik elkezdett krónikánk, mely a Szabbat: Láncok nélkül címet viseli, előtte a Szabbat: Reformkor és a Szabbat: A végzet beteljesül krónikák futottak.
További játéklehetőségek: Csapatunk rendszeresen rendez még asztali, VtES kártya és egyéb élő szerepjátékos eseményeket, versenyeket és találkozókat, melyek családias, kellemes és színvonalas körülmények között kerülnek megrendezésre.

Jelentkezés: Regisztrálj a larp.redsign.hu oldalon, majd “FELHÍVÁS AZ DARKRPG-N” tárggyal küldj egy privát üzenetet nekem és máris erre az évre taggá válasz!

Kérdés esetén írj bátran!

Tags: , , ,

Szabbat: Láncok nélkül (5. alkalom)

szerda, április 27th, 2011 | szerepjáték, találkozó-verseny | 1 hozzászólás

Vámpír: Szerepjáték élőben

Időpont: 2011. május 28.
Krónika: Láncok nélkül, 5. játékalkalom
Helyszín: A Gyár (Budapest, Soroksári út 160.)
Regisztrációs díj: 1500 HUF

Obsta principiis!

A mágikus pecsétek vörheny fényben izzottak a kifakult lidércvilágban. Minden pecsét, amit vérrel róttak a lestrapált anyagi világban, egy – egy geomantikus fókuszponton vöröslött, ezzel létrehozva az asztrális és szellemi dodekahedront. Az ősi varázsigék börtönbe zárták mind az élőket, mind a holtakat.

Az umbra felszíni tartománya egy kibaszott füstös pöcegödörre emlékeztette Orfeuszt. Egyetlen biztos pontja a mögötte araszoló Dionüszosz volt. Kötelékük egy akasztófa esőben elrothadt kötelekén jelent meg az árnyak birodalmában, melyet alvadt vér piszkolt be. Mindkettejük derekán körbecsavarodott és tengerészcsomóval rögzült az átlépés óta. Orfeusz és Dionüszosz nem volt nekromanta, de még a káiniták vérmágiájához sem értett. Így meglehetősen kellemetlenül érezték magukat idelent… vagy idefent? olyan volt ez az egész fekete – fehér – szürke világ, mint London segglyuka. Szmog terült el fátyolként a levegőben és por fedett minden tárgyat, melyek csupán puszta sziluettjeikkel emlékeztettek valódi alakjukra, közelebbről szemlélve őket árnyékokból és reflexiókból álltak csupán. Orfeusz már messziről kiszúrta a vörös fényben ragyogó sarokpontokat és a szellemi energiákat felkorbácsoló, szabályos térbeli alakzatot. Megállíthatatlanul araszoltak egyre közelebb és közelebb, már csak percek kérdése volt, hogy odaérjenek. Aztán az anyagi világban felszálló halálsikoly újabb asztrális örvényt keltett életre, mely felkavarta a holtak világában leülepedett port és mocskot…

… újabb halálsikoly töltötte be a nevetségesen berendezett helyet. Korábban szórakozóhelyként működött, mára azonban lezüllött egy neonáci fetisiszta nárcisztikus bűnbarlangjává. A sikoly után ruhák és személyes tárgyak estek a földre. A levegőben egykor volt káinita hamvai kavarogtak a nyílászárók felől érkező huzatban.

A vörös szemű fenevad felhorkant. Nyállal kevert vér csorgott a szájából, ujjai hatalmas, gyilkolásra teremtett karmokban végződtek, mindegyiket alvadt vér mocska szennyezte be. Vadállatként szaglászott, morgott és önkívületlenül rángott a fenevad teljes uralma alatt. Vörös, pokoli tekintetének mélyén azonban, láthatatlanul, túl a józan ész határán, az állati késztetések és ösztönök mocsarában végleg elmerült emberi énje. Többé már nem volt ember. Többé már káinita sem volt. Maga volt a pusztítás hírnöke, a Leviatán, ki felemelkedett a mélységből, hogy mindent és mindenkit elpusztítson…

Az eszét vesztett vadállat tovább korzózott a szűk és zsúfolt teremben. ösztönei sarkallták és vezették, hogy felkutassa a rejtőzőket. Ám váratlanul mögötte mozgásra lett figyelmes. Hegyes fülei érzékelték először a tompa hangot, majd a szövetek egymáson való csúszásának alig hallható hangját. Villámgyorsan fordult sarkon, szemei lángoltak a terem sötétjében. A kanapén azonnal megpillantotta Szet gyermekét.

A kopasz férfi kimerülten, arcán mégis teljes önbizalommal fordult feléje. Tekintete azt sugallta, gondolatban már kifizette az útját és várja Anubisz ölelését. Végtagjai remegtek és zsibbadtak, ösztöneivel és a helyzet veszélyével dacolt egyszerre. A Nap már átlépte a horizontot és teljes erejével festette vörösre a ház falát. A napsugarak, mint Hélión pusztító követei, befúrták magukat a repedésekbe, végigsöpörtek az épületegyüttes előtti téren és ahol csak tudták, kíméletlenül leszámoltak a sötétséggel. Szet gyermeke, pontosabban követője, ahogy ő tekintett magára, irtózott a nap fényétől. Ő az ősi sötétség követe volt, egy olyan vérvonal tagja, akik allergiásak voltak még a mesterséges fényekre is. A napfénnyel szemben esélytelenek voltak. Mikor a hajlott hátú fenevad elindult felé, mégis, ellentétesen az ösztöneivel, ujjaival az ablaknyitó kilincsbe kapaszkodott. Elméjének sötét tudatalattijában egy árnyékokból, gyilkos ösztönökből és elfojtott vágyakból sakálfejű gondolat manifesztálódott. Létének utolsó pillanataiban az őrület és a ragadozó, gyilkos ösztön erőt adott neki, hogy legyűrje ősi félelmét a fénytől…

A hajlott hátú bestia minden erejét összeszedte egy elsöprő erejű ugráshoz, karmait előre meresztette, majd a megfelelő pillanatban előrerugaszkodott. Szét megrontója és cselszövője pedig, mielőtt a tehetetlen végső halál magával ragadta volna, kirántotta az ablaktáblát…

Orfeusz és társa már másik síkban járt. A pöcegödör mocskát és a holtak földjét maguk után hagyva egyre közelebb értek az anyagi világ határához. A csőszerű, kézzel vájt, szurokfekete, mégis kőkeménységű üregben kúsztak egyre beljebb és beljebb az asztrális szellemcsapda belseje felé. Váratlanul újabb halálsikoly, majd egy rá következő rázta meg alapjaiban az őket körülölelő aknát. Orfeusz Dionüszosz felé fordította holtsápadt arcát. Szemeit holtak porából és vérből kevert miazmával tapasztották le, mégis látta testvérének minden apró vonását. Dionüszosz fekete, halotti lepelbe burkolózott alakja hűségesen nézett vissza rá. Újabb kettő. Teljes erejükből mászni kezdtek felfelé…

A valóság szövete megremegett, a sarokban lévő, alvadt vérrel pecsételt pentagrammák végül megrepedtek és elporladtak. Az árnyékok tébolyult varjakhoz hasonlatosan rebbentek szét, majd helyükön két, fekete lepelbe öltözött alak jelent meg. Orfeusz és Dionüszosz ismét átélte az átlépés förtelmes, undorító bizsergését, legszívesebben öklendeztek volna és engedtek volna a csontjaikban, izmaikban egyre elhatalmasodó fáradtságnak. Ám A Manus Nigrum pont az ilyen esetekre képezte ki őket…

A nyitott ablak becsapódott, a biztonsági rúnák ismét felizzottak a nyílászáró körül, ám a mágikus védelem, akár egy alapjaiban megsérült épület, megrázkódott. Percek kérdése volt csak a teljes összeomlása.

Valahol a budai hegyek mélyén, egy sötét barlangszerű vájatban, tizenhárom gyertyából három váratlanul kialudt. Az őket felügyelő sötét, csuklyás köpönyegbe burkolózott alak még tett egy utolsó kísérletet, hogy vérével ismét meggyújtsa a haláltáborok mocskából öntött gyertyákat, de nem járt sikerrel. A barlang megremegett, ahogy a távoli szórakozóhelyen megingott a varázspecsétek hálózata. A köpönyeges alak kihátrált a barlangból. Óvatosan távozott, kikerülve a szedett-vedett holmikból harácsolt berendezési tárgyakat. Egy kevésbé éles szemű halandó is kiszúrta volna a két hely közötti torz hasonlóságot…

Orfeusz a nőbe karolt, Dionüszosz a csúf férfit segítette talpra. Itt volt az ideje lelépni innen, a lehető leggyorsabban. Még vetettek egy utolsó pillantást a lebujra: káiniták hamvai keveredtek egymással az alvadt vértócsákban, személyes holmik és ruhák hevertek szanaszét a padlón. Orfeusz kiejtette a kezéből az alig maroknyi, hosszúkás fémrudat, melyben egy zöld LED azonnal pislákolni kezdett. Társa, a hallgatag Dionüszosz is ugyanezt tette. A két tárgy hangtalanul esett a földre. A következő pillanatban már el is tűntek.

Felícián, ghouljaihoz hasonlóan, teljes kommandós felszerelésben és állig felfegyverkezve állt az épület előtt. A megerősített, golyó- és tűzálló dzsippek, sötétített ablakú, sárga rendszámmal ellátott furgonok védelmében kémlelték a helyszínt. A fülében lévő adó-vevő készülék GPS koordinátákat és azonnali jelentéseket recsegett. Igazi high-tech cucc volt. Aztán a váratlan robbanás ereje nem csak az autókat rázta meg, hanem a padlóra küldte az összes jelenlévőt. Felícián maradt talpon egyedül és a hatalmas lángcsóvába bámult. Agyarai előmeredtek fogínye alól, ahogy tekintetét képtelen volt levenni a pusztító lángokkal viaskodó épületről. Ghouljai egyesével tápászkodtak fel a földről, majd azonnal előre nyomultak. A lángok szinte egybeolvadtak a felkelő nap fényével. Felícián újabb félelmetes másodperceket kockáztatott, míg a tűz és a háta mögött felkelő nap között állt, rendíthetetlenül. Eldördültek az első lövések, majd újabb robbanások. Újabb másodpercek, majd egy gyors és határozott mozdulattal a nyitott hátsó ajtajú furgonba ugrott és becsapta maga mögött az ajtót…

… mielőtt engedett volna a felkelő nap fénye okozta kábulatnak, arca természetellenes, torz mosolyra húzódott. Embertelen, önelégült, ragadozó mosolyra. A fenevadéra, ki végre becserkészte és levadászta prédáját.

Kapcsolódó oldal: larp.redsign.hu

Tags: , , , , ,

L.A.R.P: Szerepjáték élőben

csütörtök, január 6th, 2011 | szerepjáték, találkozó-verseny | Nincs hozzászólás

Szabbat: Láncok nélkül

2011. január 29., 11:00
Helyszín: A Gyár

Regisztrációs díj: 1000HUF
http://larp.redsign.hu

Idegenek voltak. Korábban egyikőjük sem járt még errefelé. Ismeretlenek voltak számukra az árnyékok, a romos épület, az utcán hánykolódó újságpapír, az emberek arca.
Bár halhatatlanok voltak, az emberek szemében gonosz, vérszomjas szörnyetegek, most mégis megalázva, akaratukat megtörve álltak a bejárat előtt. Az autók, a gépfegyveres alakok már mind eltűntek, ők mégsem indultak. Egymást méregették, lelküket és szívüket a harag és a düh töltötte meg, kivétel nélkül.
Csatlakozzunk a Szabbathoz! – szólt egyikőjük. Hangjában azonban több volt a bizonytalanság, mint az elszántság.
A Szabbathoz? – kérdezte mellette lévő társa, aki zavarodottan fürkészte a korábbi hozzászóló arcát.
Nekem van ismeretségem. Van kapcsolatom a Szabbattal… – szólalt meg az egyetlen nő közöttük. Bárki megmondhatta volna a hangja alapján, hogy bármit szívesen mondott volna, csak ezt nem.
És hogy csináljuk? – a kérdést csend követte. Zavart és felháborodott tekintetekkel pásztázták egymást. Senki sem szólalt meg ezután. Hosszas percig csak csend és némaság uralkodott felettük.
A találkozóra nem mehetünk el… – törte meg a hosszas csendet egy szemüveges fiatalember.
…esetleg újra…
Nem! – szólt közbe határozottan egy magas férfi.
Én nem fogom még egyszer tűrni, hogy így bánjanak velem! – A szemüveges, rövid hajú férfi szemében elszántság tükröződött. Tekintete aranyló fényben derengett.
Jól van. Nyugodjunk meg. Találkoznunk kell, de nem az elíziumban. Akkor mikor és hol? – szólt ismét a nő.
Három éjszaka múlva lenne az eredeti találkozó a kultúrházban. Bernárd, ha életben marad egyáltalán, esetleg segítségünkre lehet majd. – Fejezte be a mondatot egy hosszú hajú, sötét ruhákba öltözött, szakállas fiatalember.
Rendben. Most mindenkinek biztonságra van szüksége. Vérhez kell jutnunk és a döntéshez tiszta fejre van szükségünk…
…a herceg vére! – A közbeszólás erőtlen és elkeseredett volt. Mindannyian érezték, hogy hideg zuhanyként éri őket a megállapítás.
…tiszta fejre. Ezért kell egy közös találkozó, hogy tovább lépjünk. – fejezte be a mondatot egy másik, szintén magas, sötét tekintetű férfi.
Percek teltek el, mire megállapodtak, mikor és hol lesz a legbiztonságosabb, hogy ismét, együtt találkozhassanak, mielőtt túl késő lenne. A hercegi vér béklyója már mindannyijuk csuklóján ott volt. Gúzsba kötötte akaratukat. Még két korty és ugyanolyan akarat nélküli, esetleg bábokká válnak, mint Bernárd és fivére.

Az éjszaka sötétje már foszladozott, mint egy hatalmas, elnyűtt fekete takaró, mikor az utolsó is elhagyta a lerobbant iskolaépületet.
Egy új szabadság reményével vetették bele magukat az éjszakába…

Tags: , ,

Szabbat: Reformkor – Hatodik játék

csütörtök, május 13th, 2010 | szerepjáték, találkozó-verseny | Nincs hozzászólás

1997 Március
Milánó, A Sforza kastély
Giangaleazzo érsek két testőrével kilépett a Sforza kastély hátsó teraszának
erkélyéhez. Kezében a Milánói törvénykönyv eredetei példányát tartotta, ahogy
bíborvörös köpönyege meglebbent a jéghideg szélben. Tekintete végigpásztázott az
alatta tivornyázó szabbat falkákon. Egy részüket már régről ismerte, de voltak itt
újak is, talán nomádok. A lelkében ismét fellángolt a régóta elrejtettnek hitt érzés
és a Fenevad egy pillanatra láncainak feszült, ahogy megérezte a vérköteléken
keresztül a testőreiből áradó rettenetet. Az erkély árnyékaiból egy nyugodt hang
szólalt meg, egy pillanat alatt elnyomva a fellobbanó pusztító érzelmeket és helyet
biztosítva a logikus, érzelemmentes gondolkodásnak. A nosferatu arkón teljesítette
ígéretét, futott át az érsek agyán, majd gyorsan végigpásztázta a tömeget.
Könyörtelen szörnyetegek, pszichopaták, mazochisták és perverz állatok. Az undor
hullámokban terjedt végig rajta ahogy jéghideg kezét a hideg márványpárkányra
helyezte. A falkák egyszerre hallgattak el és fordultak az erkély felé.
Az elhangzó szavak, a tűz ropogása, a vér szaga és a Milánó törvénykönyv maradványát
messzire fújta a szél a háta mögött, ahogy a gyorsan porladó lemészárolt testeket
nézte. Az összecsapásban rengeteg vért vesztett, ahogy az a maroknyi túlélő is, akik
most előtte térdeltek és egyként tették le esküjüket Milánó új hercege, a Kamarilla
méltósága előtt. A csapatnyi ghoul a fertályórával korábban még szörnyetegekkel teli
udvaron most benzines kannákkal locsolta a szitává lőtt, megkarózott vagy egyéb
módon csonkolt sebesülteket és testeket.
A kastély toronyórája hajnali kettőt ütött, mikor az első lángnyelvek fellobbantak
és a milánói szabbat utolsó tagjait emészteni kezdte a mesterségesen gerjesztett
tűz. A hamu és a korom örökre beleégett a Sforza kastély fogadóterének márványába,
így megpecsételve egy új rend létrejöttét. Milánó új hercege hangosan felnevetett…

1997 Április
Svájc, Hinterkapelentől délre egy elhagyatott gabona feldolgozóban
A hatalmas magtárat sötét árnyékok borították, mikor a vámpír belépett. Tizenhárom
káinita jelenlétét érezte és ugyanennyit jeleztek neki kémei is, valamint a környező
területeken kóborló tucatnyi másik vámpírt is jelezték, ezek közül azonban csak
hármat sikerült felismernie. A sötétített üvegű BMW a parkolóba állt, miközben
áthaladt a félig leszakított ajtószárny mellett. Körben a hordókban magas lánggal
égett a tűz. Tudta, hogy ami most következik az véres, fájdalmas és ha nem vigyázz
halálos lesz. A hatalmas raktárépület közepén ugyanis ott sorakozott Európa Szabbat
vezetősége, a Régens, priscusai és talpnyalói.

Elkezdődött…

A férfi a páncélozott csapatszállító mögött figyelte a lángoló raktárépületet és
elégedetten fordította arcát az ég felé. „A Szabbat régense halott!” A vezetők közül
csupán hárman élték túl. Jobb munkát végzett mint gondolták. A tűzoltók már úton
voltak Bernből, de még legalább egy óra míg ideérnek. A tűz addig is eltünteti a
nyomokat. A tűz és a csapatok. A megbízója egy hatalmas és befolyásos káinita volt,
ahogy emlékeiben élt, a Hadúr. Tekintete összeszűkült, mikor nem sikerült felidéznie
arcát. Tovább próbálkozott a találkozóval, de nem emlékezett másra csak a zöld
szemekre. A zöld szemekre melyek minden szavát bódító ambróziaként itta be tudata.
Hipnotizálták. Ráébredt és tudta, hogy az akarat mely megváltoztatta elméjét akarja,
hogy tudja. Az öröm mellett a gyengeség érzése söpört végig rajta. Vérkönnyei a
pernyeként lerakodó hamuval keveredett a kocsi mellett.
A távolban farkasok vonyítása visszhangzik. Gyászének ez, mely a testvéri köteléken
át minden testvérhez szól. Az ének tovaszáll és a dombon túl egy újabb csatlakozik
hozzá, mely szintén beleadja fájdalmát. A veszteséghez reménytelenség, gyávaság és
ezernyi negatív érzés adódik, ahogy egyre messzebbre és messzebbre száll.

Milánó határában egy elhagyatott gyártelepen.
A város már lassan egy hónapja a Kamarilla birtoka, mikor Giangaleazzo érsek
szembefordult családjával és elpusztítva őket a Kamarillát választotta. Most
Visconti hercegként pózol menedékének mélyén és retteg, mert tudja, hogy mi nem
felejtünk. A hatalmas alak lassan fordul a körülötte őrjöngő, vérmámortól gőzös
falkák és papjaik felé. Micsoda csürhe – gondolja, ahogy ismét végighordozza rajtuk
szemét, majd a mellette álló férfihoz fordul. A fiatalos külső és a megnyerő,
ártatlan arc valójában az egyik legveszélyesebb bérgyilkost rejti. „A Kéz küldötte.
Egy szárnyas szolga vagy mi.” Az egyezség áll és a falkák papjai már közelednek is a
véres csontokból faragott üsttel. Csupán ennyi maradt meg az egy hónappal ezelőtti
mészárlásból. Hát most majd megismered a Szabbat igazi erejét Visconti Herceg. A
férfi – arcán vicsorral – a falkapapok elé lép, akik azonnal letérdelnek a hatalmas,
csontpáncéllal borított alak előtt. A Hadjárat nemsokára kezdetét veszi…

Halál. Vér. Halál. Halál. Vér. Csonttörés. Halál. Vér. Tűz. Vér. Vér. Robbanás.
Halál.

Káin hatalmának köszönhetően a férfi magasról, hatalmas Zulo alakjából, szemléli az
alatta őrjöngő testvéreket. A fájdalom, az árulás és az elveszettség érzése pontosan
a rítus közepén söpört végig rajtuk. A régens halott. A priscusok halottak. Nincs
aki gátat szabjon. Az első kettőnek a nyakát törte. A harmadikat a csonttüskéi
nyársalták fel. A negyediket megragadta, de a fenevad ekkor már túl erős volt és
inkább úgy döntött kihasználja. Harci alakjában esélyük sem volt ellene, hiszen a
Kárpátokban csupán mentora volt az egyetlen aki képes volt megállítani. A mészárlás
közepén körbefordulva furcsán érezte magát. A Fenevad szűkölt és nyüszített, mint
egy kiskutya. Valami nem stimmel. A gondolat azonban túlságosan lassan érkezett és a
robbanás ereje hátralökte, miközben a testére folyó gyúlékony anyag azonnal halott
húsába mart. A lángok két lábon járó tűzoszloppá változtatták, mikor felugattak a
katonai gépkarabélyok. A Fenevad menekülni próbált, de az előző éjszaka végigjárt
tűztáncból erőt merítve legyűrte és egy hatalmas ugrással a katonák között termett.
Mindet magammal viszem.

Fájdalom. Félelem. Halál.

A polgárháború kitört…

2003. augusztusában öt évvel a merénylet és a polgárháború kezdete után – azonban a
priscusok megelégelték, hogy szinte már éjszakáról éjszakára bizonytalanná vált
létezésük és egy titkos gyűlésen a Szabbat megmaradt alapító, vezetői és fanatikusai
közös felkiáltással új régenset választottak! Marcell régens, aki a Szörnyetegek
klánjának hírhedt hadúra volt a keleti határokon megújult erővel vetette bele magát
a polgárháború elfojtásába. A Szabbat sorai között megjelentek a hírvivők, akik az
érsekségeket járva vitték a hírt.

Gyere el Te is és vegyél részt egy új Szabbat megalapításában!

SZABBAT: REFORMKOR
Hatodik játékalkalom
XLII. Vámpír: Szerepjáték élőben találkozó
Időpont: 2010. június 19., szombat
Honlap: vampires.redsign.hu

Tags: ,

Fordítókat keresünk!

csütörtök, február 4th, 2010 | szerepjáték | Nincs hozzászólás

A Sanctum.hu, Magyarország legnagyobb WoD és nWoD weboldala lelkes fordítókat keres!

Időhiány okán felszaporodtak azok a legális(!!!) anyagaink, amelyek a White Wolf kiadó Vampire, Mage, Werewolf, Promethean és Changeling játékaihoz kapcsolódnak.

Elsősorban:
– kalandmodulok
– cikkek
– interjúk a készítőkkel
– varázslatok, varázstárgyak, fétisek, and more! :D

Keresünk ezért 2-3 fő, angolul tudó, hosszú távra is tervezhető emberkét, aki érdeklődik ezen szerepjátékok iránt, és szívesen tenne a közösségért, a játékok legális magyarításáért, és persze a Sanctum életben maradásáért :)

Fizetést nem tudunk kínálni, viszont a félévente rendezendő találkozókra és táborokra mindenképpen vendégeink a delikvensek. :)

Jelentkezni levélben a cim címen lehet.

Tags: , , , , , ,